Új akku, ami kétszer tovább bírja majd

Végre tényleg használhatóak lesznek az okostelefonok

Az MIT-n kezdte, de egy fura csődeljárás után SolidEnergy néven futtatja cégét Qichao Hu. Hogy ez miért érdekes? Hu cége megtalálta a megoldást a lítium-ionos akksik teljesítményének növelésére. Akinek ez kínai lenne, annak elmondjuk egyszerűbben: két év múlva a telefonok akksija minimum kétszer tovább bírja majd.

Mivel nincs annál bosszantóbb, hogy a telefonunkat szinte egy nap után tölteni kelljen intenzívebb használat után, ezért a SolidEnergy új cellái elég komoly előrelépést jelentenek majd. A projekt ráadásul már bőven túllépte a kísérleti stádiumot: 2017-re a mobilokban, 2018-ban pedig az elektromos autókban is SolidEnergy akkuk lesznek majd.

Ahogy a képen is látható, a most használt 2000 mAh lítium-ion akkumulátoroknál kétszer kisebb lesz, és sokkal nehezebb lesz véletlenül rövidre zárni, vagy túlhevíteni. A dolog azért nagyszerű, túl azon, hogy akár két-három napid is Pokémon GOzhatunk az iPhone 8-on majd, mert ez lehet az elektromos autók jövője. A Tesla következő modellje akár 400 kilométert is meg tud tenni majd egy töltéssel, de ha a SolidEnergy 800-ig tudja majd tuningolni ezt, azzal hivatalosan is a benzin- és dízelüzemű verdák szintjén fogunk állni.

megosztom

megmondom

Ajánló