Ezeket a filmeket ne hagyd ki a nyáron!

Előzetesek, premierek dátumok: Galaxis őrzői 2, Baywatch, Wonder Woman, Múmia, Annabelle, stb.!

A 2017-es év már eddig is nagyon kedves volt a filmrajongókhoz, hiszen számos kasszasikert tudhat maga mögött, holott még csak április van. A nyári szezon azonban még talán ennél is erősebbnek fog ígérkezni, hiszen olyan filmekkel fogunk gazdagodni ebben a három hónapban, amelyek biztosan nem okoznak majd csalódást. Összeszedtünk néhány olyan filmet, amit bűn lenne kihagyni az elkövetkezendő néhány hónapban.

A galaxis őrzői 2

A galaxis őrzői 2 május 5-én fog érkezni, így igazából még a tavaszi időszakhoz tartozik, de a listából semmiképp sem akartuk kihagyni, hiszen az egyik leginkább várt filmről van szó 2017-ben. Az első és második előzetes, valamint a további videók alapján nyugodt szívvel megállapíthatjuk, hogy fel fog érni a hype-hoz és hozza az első rész színvonalát.

Artúr király: A kard legendája

Guy Ritchie legújabb filmjének már az utolsó előzetesénél járunk, hiszen ez a film is még a májusi mozi arzenált erősíti (május 12-én érkezik). A filmben Charlie Hunnam fogja játszani Artúrt, Jude Law pedig a gonosz királyt, Guy Ritchie neve pedig biztosíték a minőségi munkára. A film hemzsegni fog a mágiától, varázslatos állatoktól és az elképesztő látványtól. Mindenképpen várós!

Alien: Covenant

Ennek a filmnek már a 4 perces prológusát is meg tudjuk tekinteni, amiben azért elég sok dolog világossá válik számunkra, de az igazán nagy mészárlás és rettegés csak ezután fog érkezni. A Ridley Scott fémjelezte alkotást az Alien rajongók már régóta várják, de akik eddig még nem találkoztak Alien-filmekkel, azoknak sem fog csalódást okozni, ebben biztosak vagyunk: a rettegés, gyilkolás és non-stop feszültség senkit sem fog kímélni a mozikban.

Baywatch

Valószínűleg az egyik legnagyobb kasszasikerről beszélünk a Baywatch esetében – nemcsak a nyáron, de feltehetően az egész évben. A remake-re kihozták a nagyágyúkat: Dwayne “The Rock” JohnsonZac EfronAlexandra Daddario, stb. Az előzetesekből már kiderült, hogy látványban, kigyúrt testekben, akcióban, női mellekben nem lesz hiány és egy igazi blockbustert fogunk kapni a május 26-án érkező filmmel.

A Karib-tenger kalózai 5

Még mindig csak májusnál járunk, de már az ötödik kiváló filmet írjuk – ez is mutatja, hogy ezen a nyáron sem viccelnek Hollywoodban. A Karib-tenger kalózai franchise legújabb tagja a Salazar bosszúja címet fogja viselni és rengeteg CGI lesz benne: ezzel fiatalítják meg például Johnny Deppet is (itt láthatjátok az előzetest). Ezenkívül persze lesz néhány pazar hajó csata, elképesztő látvány, kardozás, kalózok, stb. – minden olyan, amit már megszokhattunk a Karib-tenger kalózaiból és még egy kicsi! Május 26, jegyezzétek meg!

Captain Underpants

Captain Underpants egy igazi jókedvű családi animációs vígjátéknak ígérkezik, amelyben a suli két legnagyobb csínytevőjét akarja megbüntetni az igazgató, de a lurkók hipnotizálják a férfit, mire ő lesz Captain Underpants. Ezután aztán elszabadul a “pokol“: a férfi alsógatyában és köpenyben igyekszik megmenteni a földet, bár leginkább őt kéne megmenteni a saját maga hülyeségeitől – ezen persze a két pimasz srác jókat nevet, miközben egy gonosz tudós személyében igazi veszély is megjelenik. A film június 2-án érkezik majd a mozikba!

IFrame

Wonder Woman

DC próbálkozik a Marvel babérjaira törni, így nyáron igyekszik egy hatalmasat kaszálni a Wonder Woman filmmel. Be kell vallanunk, hogy az előzetesek alapján igazán bízhatunk a projektjük sikerében, bár láttunk innen nagyokat bukó filmeket, így nagyobb erejű jövendölésekbe inkább nem bocsátkoznánk képregényes filmekkel kapcsolatban. A június 2-ig, a film premierjéig még sok idő van, reméljük több anyag kerül még ki addig, de a végső véleményformálás mégiscsak a film után lesz teljesen releváns.

A Múmia

Ismét egy remake: a nagysikerű Múmia-filmek új köntöst kapnak 2017-ben és minden okunk megvan rá, hogy bizakodjunk a filmmel kapcsolatban. Tom CruiseRussell CroweJohnny Depp és – ha minden igaz – Javier Bardem is a Múmia fedélzetén van, így sztárparádéra számíthatunk június 9-én. Íme az előzetese, amely csak egy újabb ok a bizakodásra és biztosak lehetünk benne, hogy Cruise ebben a filmjében is rengeteget fog futni (ahogy tette már körülbelül az összes filmjében).

Verdák 3

Verdák 3 promózása egy igazán borús teaserrel kezdődöttVillám McQueen felborul, borzalmas töréshangok és gyászos képek. Szerencsére a további előzetesek meggyőzték a nézőket, hogy igazából jól van a kedvenc versenyautók csak épp élete legkomolyabb szerelésére szorul, hogy aztán újult erővel vágjon bele a versenyzésbe. A McQueennel június 16-án találkozhatunk ismét a moziban, hogy ismét villámsebességgel kasszálja be a bevételeket!

Rough Night

Scarlett Johansson idén egyszer már megörvendeztetett minket egy kiemelkedő filmmel, a Páncélba zárt szellemmel, de nyáron sem fog film nélkül maradni. A Rough Nightban mutatja be bulis énjét: leánybúcsút szerveznek neki a legjobb barátnői, hogy aztán bedrogozva, bepiálva teljesen megőrüljenek, majd megöljenek egy chippendale fiút… Innentől lesz (még) érdekesebb a történet, hiszen megpróbálnak jól kijönni a dologból miközben rengeteget paráznak és hülyeséget hülyeségre halmoznak. Egy Másnaposok beütésű filmmel fogunk gazdagodni június 16-án!

IFrame

Transformers 5: Az utolsó lovag

A Transformers-filmek már évek óta nem csillagnak régi nagy fényükben, de úgy tűnik, hogy a készítők mindent megtesznek, hogy ezt visszaállítsák. Az ötödik résszel, Az utolsó lovaggal próbálnak visszatérni a gyökerekhez rengeteg robot harccal, Mark Wahlberggel és még Anthony Hopkinst is bevetik. Itt és itt láthatjátok a két előzetest a közelgő filmhez, reméljük sikerül visszaállítani a franchise egykori jó hírnevét.

Baby Driver

Baby Driver leginkább egy ízig-vérig Guy Ritchie filmhez fog hasonlítani, rengeteg jól kidolgozott és érdekes karakterrel, valamint akcióval. A június 28-ai premierig még rengeteg idő van, de az már az előzetesből lerí, hogy egy jól megírt, még jobban megrendezett filmről lesz szó, amelyről még sokáig fogunk róla beszélni.

Gru 3

Gru franchise-zal nem lehet tulajdonképpen melléfogni: mindegyik film elvarázsolta a nézőket, újabb és újabb sikeres alkotást tudhatnak maguk mögött a készítők. Nem lesz ez másként sem a harmadik résszel, amelyet június 30-án fogunk először látni, de addig is íme az előzetese: www.mtv.co.hu/film/hirek/itt-a-gru-3-elozetese

The House

Íme egy tuti nyári vígjáték receptje: Will FerrellAmy Poehler, rengeteg szerencsejáték, pénz és kínos szituáció. A házaspár egy egyetemre próbálja benyomni a lányukat, de aztán ráeszmélnek, hogy nincs pénzük. Megoldás? Szerencsjáték birodalmat építenek ki a házukban, hogy aztán egyre inkább beleszeressenek a pénzbe! Június 30Íme az előzetese!

Spider-Man: Homecoming

A legújabb Pókember filmben még a Vasember is kiemelkedebb szerepet fog kapni és egyfajta mentorként fog szolgálni Peter Parkernek, aki ebben a filmben még csak a középiskola padjait koptatja. Július 7-én érkezik hozzánk a film, az előzetesek alapján pedig egy nagyszerű filmre számíthatunk.

War for the Planet of the Apes

július 14-én érkező film már az elődei alapján is egy igazi kasszasikernek minősül – hát még a trailerek alapján. Matt Reeves rendezése biztosan kiemelkedő lesz, Woody Harrelson pedig hozza a tőle elvárt színészi játékot. A majmokat pedig még nem is említettük, pedig ők aztán minden embert le fognak mészárolni a filmben…

Dunkirk

Christopher Nolan legújabb filmje július 21-én jön a mozikba és a világháborút hivatott bemutatni – ami szép és jó, csakhogy a korosztályi besorolás alapján 13 éven felüliknek fog szólni a film. Hogy ebben a kategóriában hogyan is fog egy háborút minél autentikusabban visszaadni az rejtély, mindenesetre biztosan nem fogunk a Ryan közlegény megmentéséhez hasonló, gyomorforgató jeleneteket látni. Itt láthatjátok a teljes előzetest.

Annabelle: Creation

A lista végére egy igazi parázós horror filmet hoztunk, amelyet augusztus 11-től láthattok majd a mozikban. A Démonok közöttből nőtt ki külön filmként az Annabelle és teljesen érthető a készítők bizalma: számtalan álmatlan éjszakát fog szerezni a film, ez már az előzetese alapján biztos.

megosztom

megmondom

Ajánló