A Teleton hétvége második napján senki sem pihent – szinte pillanatonként adták át egymásnak a stafétabotot a sztárok a VIVA Teleton stúdiójában, a nézők hívásaitól pedig vörösen izzottak a telefonvonalak. A pörgős szombat után egy még erősebb vasárnap koronázta a hétvégét.
A házigazdák, VJ Eszti, VJ Zola, és a Teletonnal búcsúzó Ada a műsorvezetés mellett különleges produkcióikkal is hozzájárultak a fergeteges hangulathoz. Zolát tűzpiros rúzzsal „Rudolf, a rénszarvas”-ábrázatúra sminkelték, míg Ada és Eszti alkalmi duettje a „Kiskarácsony, nagykarácsony” című örökzöldet adta elő. A vendégek is kitettek magukért: Brasch Bence rappelt, Fluor és új legjobb barátja, Medveeeee pedig egyesült erővel húztak el egy mentőautót. Fluor egyébként nemcsak erővel, de aggyal is támogatta az idei Teletont, hiszen egész nap Twitteren követte az eseményeket.
A sok őrültködés mellett természetesen végig szóltak a jobbnál jobb zenék. Az Anti Fitness Club, Varga Viktor, Falusi Mariann, L.L. Junior, Nótár Mary, az Ultrapop és az Idiotside is előadott egy-egy dalt. A Teleton hétvégén 13.150.175 forintot sikerült összegyűjteni, melyből koraszülött-mentőautót vásárolunk. A babák nevében is köszönet minden hívásért!
Köszönettel tartozunk még az Aréna Plázának, a Roxy Rádiónak, a Rádió Plussznak, az iskolaszepe.hu, az ezocity.hu és az ingyensmskuldes.eoldal.hu oldalaknak, a Vareg Produkciónak, Gyimóthy Szabolcsnak és Fekete Tamásnak a VIVA Teleton akcióhoz nyújtott segítségükért!
A Teleton adománygyűjtő vonala december 31-ig hívható, a szám: 06 91 22 50 22
*A hívás díja 375 Ft. INFOVONAL: 06 1 455 7284
Copyright : VIVA