Ákos albumainak megjelenését mindig nagy várakozás előzi meg. Legutóbbi, új dalokat tartalmazó anyaga, a Még közelebb 2006 őszén - tehát már 4 éve – jelent meg.
A katona imája című dalgyűjtemény Ákos 16. (!) magyar nyelvű szólóalbuma, mely ajándék DVD-vel október 20-án kerül a boltokba. A hosszú évek óta készülő anyag 13 új dalt tartalmaz, köztük a Szindbád dala című slágert, melynek klipje a VIVA nézők köreiben is nagy sikernek örvend.
A katona imája című albumon elektronika, akusztikus gitár, dörgedelmes rockhangzás és élő vonóskar egyaránt hallható. A vonós- és dobfelvételeket a Pannónia C világszínvonalú stúdiójában rögzítették, minden további felvétel Ákos saját stúdióját dicséri.
A lemez felvételét és az ezzel párhuzamosan futó Szindbad Turné 2010 történéseit egy csaknem kétórás, 25 epizódból álló werkfilm örökíti meg, ez is szerepel a korongon. Emellett két, korábban kiadatlan 2010-es koncertklip is helyet kapott a kiadványon: a Szindbád dala élő változata és a Csak a szerelmen át.
Hamarosan elkészül az új klip A Fénybe nézz című dalhoz, amit természetesen a VIVA nézői az elsők között, október 22-én az Interaktívban láthatnak majd.
Ákos szereti kényeztetni a rajongóit: novemberben jelenik meg a Szinbád Turné 2010 látványos koncertfilmje DVD-n, ami kiváló karácsonyi ajándék azoknak, akik részt vettek valamelyik nyári fellépésen és azoknak is, akik lemaradtak a nagyszabású show-ról.
Copyright : VIVA