
Photo: Getty Images
1. Nem megfelelő alapozó. Egyenesen katasztrófa lehet abból, ha az alapozó túlságosan elüt a bőr színétől – a felvitt alapozó egyre sötétebb lesz, így pár órával később már árnyalatokkal üthet el az arcod a dekoltázsodtól. Azt pedig senkinek nem kell magyaráznunk, miért is ronda, ha egy csík választja el a nyakat a fejtől. Az alapozónak tehát tökéletesen kell passzolnia a bőrhöz, szinte olvadjanak össze. Persze arra is érdemes figyelned, hogyan viszed fel – semmiképpen ne maradjon foltosan.
2. Szétkenődő rúzs. Biztosak vagyunk benne, hogy láttál már fogakon szétkenődő rúzst, ami valószínűleg nem nyerte el a tetszésed. Azon túl, hogy időnként érdemes ellenőrízni egy kisebb tükörrel, már a felvitelnél is sokat tehetsz azért, hogy ne kenődjön szét a festék. Akkor lesz tartós a rúzs és a szájfény, ha előtte lealapozod az ajkaid, majd ecsettel dolgozol - és persze használsz kontúrceruzát.
3. Összeragadt szempillák. A szempillaspirál az egyik alapfelszerelés, és érdemes is szinte mindig használni – persze nem mindegy, milyen mennyiségben. A túl vastag, netán összecsomósodott szempillák cseppet sem tesznek szexivé, éppen ellenkezőleg. Először is, fésüld át a pillákat, majd figyelj arra, hogy ne legyen rajta szemhéjpúder-maradvány – ezután vékonyan felviheted az anyagot.
4. Túl erős pirosító. Könnyen válhatsz bohóccá, ha nem jól pirosítasz – itt is igaz, akkor a legjobb, ha szinte észrevétlen, csupán egészséges színt ad az arcodnak. Jó ha tudod, hogy a sötét árnyalatok öregítenek, válassz inkább valami frissítő rózsaszínt.
5. Nagyon sok smink. Mindent hagsúlyozhatsz: a szemeket, ajkakat – csak mértékkel. Nem jó például, ha nagyon erős és sötét színeket használsz a szemhéjon, ahogy a szájon is érdemes kerülni az intenzív árnyalatokat. Nem kell alapozót és púdert is használnod, elég az egyik – bőrtípusodnak megfelelően. Ahogy fontos szabály az is, hogy mindig az alkalomhoz illően készülődj – mert lehet, hogy néha belefér a vörös ajakrúzs is.
MELYIK SMINK ÁLL JOBBAN KIMNEK?
Copyright : Viacom International Inc. 2012

