Hogyan szépülnek a hazai hírességek? Rami és Tóth Gabi már adott ötleteket, most pedig Barbee-t faggattuk, hogy szerinte mit tehetünk a külsőnkért...


1. Nagyon fontos dolognak tartom a testmozgást. Persze nem kell egyből a drága fittness-termekre gondolni, ha csak a lift helyett a lépcsőt választjuk néha, vagy a villamos helyett sétálunk 1-2 megállót, az már sikernek mondható. Én sokat szoktam sétálni, emellett rendszeresen járok zumba órákra, ami egy olyan mozgásforma, ami nemcsak fogyaszt és alakot formál, de eközben tánctudásra tehetünk szert és remekül szórakozhatunk.


2. Én nagyon kényes vagyok a hajamra, ezért amióta az eszemet tudom, különösen nagy figyelmet fordítok rá. Imádom, ha selymes a hajam, ezért 2 dl melegvízbe rakok 2 kanál mézet, pár percig állni hagyom majd ezzel öblítem ki a hajmosás után. Így napokig remekül fésülhető marad és fényes is lesz, csak ajánlani tudom. :)


3. Sajnos idén engem sem került az a bizonyos "tavaszi fáradtság", ami sajnos nem csak a közérzetemet rontotta el, de szép kis karikákat is varázsolt a szemem alá reggelente. Persze ilyenkor én sem vagyok rest, rögtön berakok két kiskanalat pár percre a hűtőbe majd finoman masszírozni kezdem velük a szemem alatti karikákat.


4. Amióta fogszabályzóm van sokkal jobban oda kell figyelnem a fogaimra, főleg, hogy ilyen helyzetben könnyebben közéjük ragad az étel. Előfordult már, hogy ilyenkor nem volt nálam fogkefe, így hát elrágcsáltam egy almát, ami elősegíti a nyáltermelődést, masszírozza a fogínyt és ezáltal eltávolítja az ételmaradékot és a lepedéket. Nem fogszabisoknak is ajánlom! :)


5. Sokszor tapasztalom, hogy ki vannak száradva az ajkaim, amit próbálok több folyadék bevitellel orvosolni (napi 2-3 liter), de azonnali megoldásként ilyenkor rákenek egy kis mézet, amitől nemcsak felfrissül, de puha is lesz, emellett remekül helyettesít egy jó szájfényt is, amíg be nem szívódik... :)


Copyright : VIVA