A Mondd el című dalhoz készítette el a raggamoffin királya az első klipjét az Impresszió című új albumáról, amit elsőként december 7-én, kedden 17 órától a VIVA honlapján nézhettek majd meg először!
A két napos forgatáson egy percig sem pihent a közel húszfős stáb. A mindig igényes klipjeiről híres L.L. Junior most a két állandó táncosa mellett még két fiúval és négy lánnyal tette színesebbé a koreográfiáit. Ezt még sikerült azzal is megbolondítani, hogy a képernyőn van, hogy egyszerre több Junior táncol saját magával, ugyanis a legújabb 3D stúdió technikának köszönhetően rengeteg olyan látványelem kerülhetett a kisfilmbe, amiket az énekes eddigi klipjeiben még nem láthattunk.
A történet szinte mesébe illő karaktereket formáz meg. A mindig pörgős Junior a tűz szimbólumával veszi körbe magát, hogy ezzel is jelezze lángoló szerelmének intenzitását. Ennek ellenpontjaként az érzelmileg már kihűlt múzsáját valódi jégkirálynő képében tünteti. Hősünk természetesen nem hagy fel a reménnyel, hogy újra felhevítse szíve választottját, végül azonban teljesen váratlan csattanóba torkollik a cselekmény!
Nézd meg a klipet!

Copyright : VIVA