A VIVA Teleton műsorvezetői és sztárjai már a Teleton-hétvége első felében magasra tették a lécet: több mint 6 millió forint gyűlt össze délután fél 6-ig (pontosan:6.126.265 forint). A kitűzött célt az első etapban nagyjából teljesítettétek, de holnap még rá kell kapcsolni, ha meg akarjuk venni a koraszülött-mentőautót a gyerekeknek!
A résztvevők mindent megtettek, hogy segítsenek: MCDC freestyle-ozott a gyerekekért, Zola jégtömböt vett a szájába, és megitta Ada „Adalékát”, Adát viszont Benkő Dániel üldözte egy csók reményében (bevallása szerint ehhez képest a tavalyi hófürdetés semmiség volt).
Az ötmilliós határt átlépve SP ígéretéhez híven megmutatta a hasát, Hien viszont nem a hasát, hanem teljesen új, eddig soha nem hallott számát (Who Matters) mutatta be a VIVA Teletonban.
A BNF romantikus stílusban, két szál gitárral zenélt, aztán pedig Ada próbált segíteni, kint, a hidegben egy hóangyal megvalósításával. TJ Nick a BNF-ből ezt is követte ustream-en, mint ahogy az az egész napot is végigtwittelte, így az első Teleton nap végén őt kérdeztük.
Hogy értékeled az első napot? Milyen volt a Teleton pörgésében részt venni?
BNF – TJ – Nick: Hihetetlenül jól éreztem magam, és nagyon jó érzés volt, hogy ilyen sok jó emberrel találkozhattam, illetve hogy a rajongók és a zenészek között én lehettem a „kapcsolattartó. ” Bízom benne, hogy jövőre is részt vehetek benne. Azt is nagyon remélem, hogy sikerül megdönteni a tavalyi rekordot és meg tudjuk venni azt a koraszülött-mentőautót.
Kövessétek nyomon vasárnap is a VIVA Teletont a tévében, a Facebookon, és Twitteren is, ahol Fluor lesz a TJ!
VIVA Teleton adásidőpontok:
December 18. szombat - 09.30-tól 12.00-ig és 13.00-tól 17.00-ig
December 19. vasárnap - 10.30-től 13.00-ig és 14.00-tól 18.00-ig
Az adománygyűjtő vonal telefonszáma: 06 91 22 50 22*
*A hívás díja 375 Ft. INFOVONAL: 06 1 455 7284
Copyright : VIVA