A bankkártyával való ajtókinyitástól a tűzijáték alatt elcsattanó első csókig telis-tele vannak a filmek ismétlődő mozzanatokkal. Ezeket hívjuk kliséknek. De mik azok a dolgok, amik a való életben is ugyanúgy megtörténnek? Vagy esetleg csak szeretnénk, hogy megtörténjenek? A VIVA sztárjai vallanak arról, hogy milyen helyzetekben látnák szívesen vissza a filmvásznat az életben.
Barbee inkább a romantikus vígjátékokat szereti, a bennük lévő cuki párbeszédek és figyelmességek miatt. De az sem baj, ha már szinte tündérmesés a hangulata.
Barbee: Én azt bírnám, ha mondjuk, ilyen hercegnőruhában várhatnám otthon, míg a pasim (a herceg) hintóval értem jön, és utána együtt mennénk a bálba. De az is nagyon meghat, ahogy a „Rád Vagyok Kattanva” című filmben a fiú mindig sütit visz a lánynak, ha akar tőle valamit. Annyira SZÉP, amikor egy pasi annyira megfigyeli a lány szokásait, hogy minden mozzanatát tudja értelmezni. Ilyen jellegű filmes jeleneteket én is szívesen átélnék. :)

Az idézetekről az jut az eszembe, hogy volt egy srác, akivel randizgattam, és ő nagyon Twilight mániás volt. Miután megnéztük a Twilightot moziban, néha eljátszottuk az egyik párbeszédet belőle, ami így hangzott: „És akkor az oroszlán beleszeret a bárányba. – Micsoda buta bárány. Mire a másik – Micsoda beteg, mazochista oroszlán”. Természetesen én voltam a „buta bárány” :)
BNF Nick, amellett, hogy a férfiasabb akciófilmeket is imádja, kedveli a romantikus vígjátékokban az olyan helyzeteket, amikor a pasi és a csaj nagyon rosszban vannak eleinte egymással, de végig szinte szikrázik köztük a feszültség, míg végül össze nem jönnek.

Nick: Az életben is azt szeretem, ha a dolgok spontán alakulnak. Azt hiszem a „Spanom csaja” című filmben volt az a jelenet, amikor a srác meg a csaj egy elég fura párbeszéd után világosodtak meg.
- Csaj: Mit kezdjek egy ilyen kis p*csű fiúval?
- Srác: Mondja ezt egy nagyseggű lány.
Erre a csaj mérgesen a fenekére teszi a fiú tenyerét, hogy „Ez neked nagy segg?”. Mire a fiú a lány kezét teszi a „tudjuk hova” és visszakérdez, hogy „Na és ez neked egy kis p*cs?” :) Persze ezek után rendesen egymásnak esnek. Én az ilyeneket marha jópofának tartom.
Rami a horroron kívül szinte bármilyen filmet szívesen megnéz, de a kedvencei neki is inkább a romantikus, vagy csajos filmek közül kerülnek ki.

Nem kell, hogy egy film nagyon komoly legyen ahhoz, hogy velős szövegek legyenek benne. Azt nem tudom, hogy milyen filmes szituációt élnék át szívesen, de a kedvenc idézeteim, amiket néha jómagam is használok a Szex és New York-ból kerültek ki:
"a zeneoktatóm azt is mondta, hogy az igazi boldogsághoz vezető egyetlen út az, ha a pillanatban élsz, és nem aggódsz a jövő miatt. Mondanom sem kell, hogy szegényen és magányosan halt meg. "
"Ha az ember valakivel együtt jár, akkor az adott idő felét arra fordítja, hogy túl legyen rajta."
"Az univerzum talán nem mindig játszik tisztességesen, de legalább pokoli jó a humora."
Düki: Én a legjobban a thrillereket szeretem, meg az izgalmasabb akciófilmeket, de minden valamire való pasi hajlandó néha egy-egy romantikus-vígjátékot megnézni a barátnőjével. Ezzel én sem vagyok másképp. Ezek közül a Ben Stiller-es vígjátékokat kedvelem a legjobban.

Ami a filmes kliséket illeti, most nem igazán jut eszembe sok minden, azt leszámítva, hogy ha egy haveromat megkérem, hogy nekem is hozzon egy üdítőt a boltból, és odaadom neki a pénzt, én sem hagyhatom ki azt, hogy:
„Tartsd meg az aprót te mocskos állat”
Bár ez már inkább emberi klisé, de én jópofának tartom.
Copyright : VIVA