Csütörtök este beköltözik a fény és a csillogás a Papp László Budapest Sportarénába. Az idén 12. alkalommal megrendezett VIVA Comet gála látványosabb lesz, mint eddig valaha: magyar és nemzetközi sztárfellépők, 800 fős stáb és 5000 vendég vesz részt a VIVA ünnepén, amit 19:30-tól a tévében is követhettek majd.


A több mint négyszáz magyar sztárvendég egy tizenöt méter hosszú vörös szőnyegen vonul majd be a Sportarénába, ahol az ezer négyzetméteres színpadon idén többek között SP, Fluor, az Anti Fitness Club, Tóth Gabi és a Compact Disco is fellép majd, az este sztárvendége pedig az angol Pixie Lott lesz. A Cometre készült egyedi produkciók különleges látvánnyal, extrém showműsorral készültek az idei díjátadóra is. A tökéletes hangzást a 250 ezer wattos hangosítás biztosítja, arról pedig, hogy a közönség tagjai mindent tökéletesen lássanak, az egy kilométernyi fényhídra felfüggesztett közel ötszáz lámpa gondoskodik majd.


A VIVA idén több gyermekotthon lakóit is meghívta a show-ra, akik az ötezer vendég között együtt szurkolhatnak a jelölteknek. Azokat a rajongókat pedig, akik nem tudtak eljutni a gálára, a 11 kamerával forgatott, 19.30-kor induló élő közvetítés keretében követhetik a díjátadót.


Az, hogy a jelöltek közül végül kik vihetik haza a legendás zöld-narancssárga gömböket kiderül holnap, június 14-én a Papp László Budapest Sportarénában.


Copyright : Viacom International Inc. 2012